Az Almamellék-Somogyhárságy Általános Iskola

Az Almamellék-Somogyhárságy Általános Iskola

Az Almamellék-Somogyhárságy Általános IskolaAz Almamellék-Somogyhárságy Általános Iskola, ahogy a neve is mutatja két tagiskolából áll, az almamelléki és a somogyhárságyi általános iskolákból. A két iskola a számos közös tulajdonságuknak köszönhetően tartozik össze.

Mindkét iskolára jellemző, hogy német nemzetiségi tanítás is folyik kereteiken belül. A német nemzetiségi oktatás célja a nemzetiségi identitástudat erősítése és a német nyelv elsajátítása. A nemzeti oktatás segítségével megismerkedhetnek a gyerekek a német népviseletekkel, valamint német nemzetiségi napot, misét, projektnapot tartanak az iskolában, melyek segítenek a továbbtanulás megalapozásában is.

Mindkét iskolára jellemző a játszva tanulás, különösen az alsós osztályok esetén, ugyanis ennek segítségével jelentősen meg lehet könnyíteni a kisgyermekek tanulását. Az iskolák emellett különös figyelmet szentelnek az élményekre alapozott, cselekvéses és tevékenység központú tanulásnak is.

Az almamelléki iskola kollégiummal is rendelkezik, ahol segítenek a gyerekeknek a napi életritmus kialakításában, az önállóság fejlesztésében. A kollégiumban napi ötszöri étkezést biztosítanak a lakóknak, valamint rendszeresen túrákat, kirándulásokat is szerveznek.

A kirándulások, táborok nem csak a kollégium mindennapjaira jellemzők, hanem az iskolákra is. Buszos kirándulások, táborok, túrák, horgászat, múzeumlátogatások sokaságával biztosítják, hogy az iskola ne csak a tanulásról, hanem a kikapcsolódásról is szóljon.


Comments are closed.